Először is azzal kezdeném, h a meccs utáni értékelés nem az én feladatom, de hát egy barát ott segít ahol tud.:)
Rettentő fontos mérkőzést bukott el a csapat. Talán a szezon eddigi legfontosabb meccsét. Bravúr kellett volna, hogy győzzünk. Amire, mint tudjuk, igenis képesek a fiúk, de amikor eltiltás, és betegség "tizedeli" a csapatot, ember legyen a talpán, aki még ilyenkor is helyt tud állni, pláne ilyen bírói ítéletek mellett.
Az 1. harmadban egyértelműen jobbak voltunk, nem is értem miért nem sikerült egyetlen gólt sem ütnünk... Hiába van meg a jó korongvezetés (na jó, most talán ez is kicsit foghíjas volt), ha nem jutunk be a harmadba, akkor nem is születik gól. Úgy látszik a végjátékkal problémáink adódtak. Ebben a játékrészben kaptunk 2 olyan gólt, amit abszolút nem lett volna szabad. Pláne nem a másodikat, ami többek állítása szerint (szurkoló társak és tv-s munkatársak) sem volt benn. Nevetséges volt amit a pályán a bírók műveltek. Nem voltak túl következetesek. A második gólnál eléggé elbaltázták a dolgot, hisz miért van 3 bíró a jégen, ha a fő csíkos meg sem hallgatja társait. Ugyanis a két vonal bíró véleménye szerint nem volt érvényes a találat kisles miatt. Mások szerint meg sem közelítette a korong a gólvonalat, de hát ez sajnos az eredményen nem változtat. Még Ocskay is dühbe gurult, mikor megadták, pedig őt aztán nehéz kihozni a sodrából.
A második harmadot elég gyengén kezdtük, mindenkit padlóra vetett a szabálytalan gól. Akartak a fiúk, de a bírók ellen sajnos nem tudtak mit tenni. Nem változott a játék képe, mondhatni nem történt semmi. azon kívül h kaptunk még egy gólt. Nem volt mit tenni, próbálkoztak a fiúk különféle megoldásokkal, Ted Sator edző variálta a sorokat, a srácok keményebben ütköztek. De sajnos nem volt elég. Volt játékos aki saját magát indította, mert talált magának partnert a játékban. Messze magasan gyorsabbak voltunk korcsolyázásban, dehát nem gyors korcsolya verseny ez. Ezt a játékot gólra játszák. A fiatal sor kiemelkedő volt a többi közül, bár őket is láttuk már jobban játszani. Sofinak azért gratulálok, mert látszott rajta a küzdeni akarás, és minden tőle telhetőt megtett.
A harmadik harmad legnagyobb eseménye, hogy a Graz tovább növelte előnyét. Már azt vártuk mindannyian a társaságból, hogy fújják le a meccset, csak nem kapjunk többet. Szerencsére többet nem kaptunk, de nem is lőttünk egyet sem. Egyszerűen a támadó harmadba sem tudtuk bejuttatni a korongot, ami borzasztóan elkeserített.
Szuper felelőtlen megoldásokat alkalmazott, mintha nem is ezen a mérkőzésen lett volna. Le volt lassulva. A kapus olyan, mint a csapat. Ma sajnos sz*rok voltak. Múltkori nyilatkozatában elmondta, h ez a közönség nem ilyen játékot érdemel, és h néhány játékosnak igazán magába kéne néznie, mert nem idevaló amit mutatnak. A mai meccs után azt mondom, h Levi neked is tükörbe kéne nézni.
Az új játékos, Jason, véleményem szerint nem volt rossz. Voltak jó megmozdulásai is, hozott el bulit, ugyan nem szerzett pontot, ahogy azt a vezetőség várta volna tőle, de az első meccs talán az összeszokásról szól, hisz nem nagyon volt alkalma megismernie társait. Nekem szimpatikus volt a játéka. Ütközött ha kell, majd beleszokik a magyar levegőbe, és remélem brillírozni fog. :) Többet várok tőle a következő meccsen, de hát kitől nem, mindenkitől.
A szurkolásról is ejtenék néhány szót. Régen volt ilyen jó hangulat a csarnokban... a meccs legelején. A csillagszórózás tényleg jó ötlet volt, és kivitelezhető is lett volna, mi is vittünk vagy 80db-ot, amit osztogattunk is, csak a zene maradt el. Meccs kezdéskor megmutattuk, h tudunk mi így is szurkolni. Csak az eredmény alakulásával a szurkolás is elmaradt. Néha egy egy nagyobb erejű HAJRÁ VOLÁN! elhangzott, de nem volt az igazi. Sajnos rengeteg olyan néző van, aki csak akkor kiabál (jó esetben kiabál) amikor megy a csaptanak. Mindenki tudja hogy a hazai pálya plusz egy játékos a jégen, de ha nem megy a csapatnak akkor meg pláne kell a plusz ember. Ezért arra kérnénk itt is mindenkit, bár aki olvassa az úgyis szurkol mindig, hogy ne csak akkor zúgjon a Hajrá Volán, amikor megy a szekér, hanem akkor is álljunk oda és segítsünk tolni, amikor gödörben van.
HAJRÁ VOLÁN!!!!!! MINDENT BELE!!
Gyerünk gyerekek! Fehérvár Veletek!!!!
Utolsó kommentek