Ezt leírni, amit ma átéltem, egyszerűen lehetetlen. Nem sokkal 17:15után értünk ki, de már parkolót is alig találtunk, csak egy messzebb lévő kereszt utcában tudtam megállni, de akkor még csak nem is sejtettem, hogy mi vár ránk mikor beérünk a csarnokba. Olyan 17:30körül értünk oda, de már a pénztáraknál akkora sor volt, hogy ilyet még azt hiszem soha sem láttam. A bérletemmel hamar bejutottam és előre is siettem, mert helyet kellett foglalni. Nem adom az Én jól megszokott helyem. Mikor megláttam, hogy mi van odabent, hát enyhén fogalmazva leesett az állam. Már csak azért is, mert tudni kell, hogy sikeresen tettek három fehérvári meccset egy időbe (Videoton és Albacomp) ezért olyan 2500körülire saccoltam még reggel a nézőszámot. Most megerősítették a fehérváriak bennem, hogy Székesfehérváron a jégkorong A SPORT. Már fél órával a kezdés előtt olyan telt ház volt, ami még az EBEL meccseket is megszégyeníti és akkor még nincs sehol az a rengeteg ember aki kint áll sorba, és a még érkező nézők. Az a szó, hogy teltház új értelmet nyert a Raktár utcában ma este. Nem tudom megmondani, hogy mennyien voltunk, de 4000 körülire saccolnám. Mind a vendég mind a hazai szektor olyannyira tele, hogy gombostűt leejteni nem lehetett, a palánk mellett végig mindenhol nézők és még a kapuk mögötti szektorokban is felállították az embereket hogy mindenki elférjen. Kirázott a hideg mikor végignéztem a csarnokban, elmondhatatlan élmény volt.
A meccset az elejétől a végéig uraltuk, és tulajdonképpen esélyt sem adtunk az UTEnak. Még emberelőnyben is alig tudták behozni a korongot a Volán harmadába, de ha sikerült is, azonnal megszereztük. 5-5ben pedig a piros vonalon túlra is alig jutottak, még össze is néztünk páran ott körülöttem, hogy ez elképesztő. Egyszerüen a második harmadban körülbelül 10percig, az UTE nem tudott mit csinálni. Még az arcukon is látszódott, hogy ezt Ők is alig hiszik el. Mindemellett támadtunk is rendesen, rengeteg hatalmas helyzet és megannyi kapura lövés de Palko nagyon jól védete az UTE kapuját. Ennek köszönhető, hogy "csak" 4-0. Az első gólunkat az első harmadba Tokaji szerezte, majd a másodikat a második harmadban Jason. A záró játékrész vége fele majdnem 2percig kettős emberhátrányba kerültünk, amiből Pék kapuslehozatallal 3asat csinált. 6-3ban támadtak a vendégek, de a Volan olyan hősiesen védekezett, hogy még helyzetet is alig tudtak kialakítani, és a közönség valami elképesztő volt. 4000 ember üvöltötte hogy HAJRÁ VOLÁN, zengett az egész csarnok, szoltak a dobok és tényleg talán nem tulzok, ha azt mondom, kitettük azt a hiányzó három játékost, a jégen lévők szivében biztos. Meg is hálálták, Nathan Martz a Mi kapunktól vágta az UTE kapujába a pakkot 3-0. Hát itt aztán teljesen felrobbant a csarnok és az a 4000 néző már nem HAJRÁ VOLÁNozott, hanem szólt az IZZIK A CSARNOK ITT A MAGYAR BAJNOK. 3mas emberhátrányból gólt ütöttünk a saját kapunktól. A 4-0át Süti állította be nem sokkal a vége előtt. Innentől persze már mindenki, még az ülő szektorokból is állva tapsolt és éljenzett. A vége előtt még Sofi úgy gondolta tartja magát a "hagyományhoz" és verekszik egyet, aztán nehézkesen igaz de eljött a várva várt sípszó és ezzel az Alba Volán megszerezte zsinórban 7. összességében 10. bajnoki címét. Az ezek után következő eseményeket nem írom le mert teljesen fölösleges, aki nem volt ott az úgyse érti, aki meg ott volt, pontosan tudja miről beszélek. Annyit még hozzá teszek, hogy az UTE derekasan helytállt és nem adták fel, küzdöttek a végsőkig, de a Volántól ma nem lehetett elvenni ezt az aranyat. Az UTEsok is vastapsot kaptak a fehérvári közönségtől, teljes mértékben meg is érdemelték és gratulálok nekik az ezüst éremhez. Szerintem senki nem érez csalódottságot a csapatban. És persze gratulálok az Alba Volán csapatának, Énekes Lajos edzőnek, id. Ocskay Gábornak az egész szakmai stábnak és mindenkinek a BAJNOKI CÍMHEZ! A Bajnok csapat névsora: kapusok: Hetényi Zoltán, Szuper Levente; védők: Tokaji Viktor, Horváth András, Rastislav Ondrejcik, Jobb Dávid, Nick Martens, Ryan Bonni, Andreas Byström; csatárok: Palkovics Krisztián, Ocskay Gábor, Fekete Dániel, Kovács Csaba, Nagy Gergő, Sofron István, Hegyi Ádám, Tóth Adrián, Benk András, Fodor Szabolcs, Artyom Vaszjunyin, Nathan Martz, Jason Guerriero. Gartulálok mindenkinek külön külön.
Még egyszer leírom: AZ ALBA VOLÁN A 2008/09es SZEZON BAJNOKA! IZZIK A CSARNOK, ITT A MAGYAR BAJNOK! IZZIK A CSARNOK ITT A MAGYAR BAJNOK! IZZIK A CSARNOK ITT A MAGYAR BAJNOK!
HAJRÁ VOLÁN HAJÁR SZÉKESFEHÉRVÁR!
Utolsó kommentek