Mire odaértünk, körülbelül 17:20-ra az országalmához már rengetegen gyülekeztek ott, családtagok, játékosok és szurkolók. Nem sokkal fél után el is indult a menet, legelöl a család utánnuk a játékosok majd a szurkolók. Tettünk egy kört a belvárosban és bárhova néztem Ő jutott eszembe. A kirakatokban Volán mez és fénykép virágok és gyertyák. Az a rengeteg ember aki eljött, mezben és sálban. Mindenhonnan Csicsó jutott az ember eszébe. Amíg sétáltunk 3dolog járt a fejemben. Az egyik a fakanál csel. Szerintem mindenki tudja miről beszélek. Ez az Övé volt és rájöttem, hogy nincs többé, nincs többé fakanál. A másik az a videó az utolsó góljairól, de főleg az utolsoról, mert itthon még nem fogtam fel, akkor ott döbbentem rá, hogy az a Palkonak lőtt kötény tényleg az utolsó gólja volt. Nem ment ki a fejemből, csak ez ugrott be újra és újra, hogy utolsó gól. Felfoghatatlan. Majd eszembe jutott az A csoportos világbajnokság amiért annyit kűzdött, amiért annyit tett és hogy mennyire igazságtalan ez az élet, hogy most nem lehet ott. Pedig a legnagyobb vágya volt és ha valaki akkor Ő aztán tényleg megharcolt érte, ez járt Neki.
Csak mentünk és mindenki róla beszélt. Nagyon sok ember gyűlt össze, már az országalmánál is, de útközben is csatlakoztak. Úgy olvastam hogy körülbelül 1500an értek oda a menettel a jégcsarnokhoz, de ami ott fogadott szintén ledöbbentett, ugyanis ott várt olyan 500 szurkoló akik már meggyújtották mécseseiket a csarnok elé kihelyezett fénykép előtt. Eszembe jutottak id. Ocskay Gábor szavai, hogy mindig a legjobbak mennek el. Ez így kell hogy legyen, hisz mennyien szerették és mennyien tisztelték.
Miután meggyújtottam a mécsesem Én is, bementem a csarnokba, ahol szintén gyertyákkal körberakott fénykép állt. A Volán cserepadjánál a jégen Csicsó meze, fölötte apró égő mécsesekkel kirakva beceneve és a #19. Mentem tovább, hogy onnan búcsuzhassak el tőle, ahol annyiszor szorítottam érte és ahol annyiszor üvöltöttem a nevét. Az öltözőnél szintén fénykép és gyertyákból kirakott #19. Felmentem a lépcsőn majd le a lelátóra és beálltam a helyemre, oda a második sorba a zsűri fülke fölé a magyar zászló alá. Ahogy oda értem éreztem, valami megváltozott. Rájöttem az Alba Volán nem az igazi Alba Volán Csicsó nélkül. Néztem a jeget és megint eszembe jutott az a fakanál. Hányszor láttam Én azt onnan, de már egyszer sem fogom. Nagyon fájt, nagyon rossz érzés volt. Sorra villantak be a képek gólokról, egyes helyzetekről, vagy épp a szombati bajnoki cím utánni ünnepelésről, amikor Ő nyitotta az első pezsgőt. Meg az a kép, ami nagyon megmaradt bennem, amit minden egyes alkalommal megcsinált, közvetlen a bedobás előtt odamegy Levihez és hozzáérinti fejvédőét kapusunkéhoz. Meg a kettő az egyes szituációk amiket Krisztiánnal dolgoztak ki. Kettejük szemetkápráztató összjátéka. Tisztán láttam magam előtt, ahogy örült minden gól után, az az igazi öröm a gólöröm. Senki nem tudott nála jobban örülni. Ott álltam és ébren álmodtam, emlékeztem. Emlékeztem Csicsóra. Akkor jöttem rá, hogy ez jelenti az igazi hallhatatlanságot. Néztem a jeget és mint egy film peregtek előttem a jelenetek amiknek Ő volt a főszereplője. Ezekre mindig emlékezni fogok. Ezek azok a dolgok amiket SOHA nem felejtek. Életem legszebb perceit, óráit töltöttem ott amit nagy részben Neki köszönhetek és teszem is. KÖSZÖNÖM SZÉPEN CSICSÓ! Te egy igazi halhatatlan hős vagy számomra.
Nyugodj Békében!
Utolsó kommentek