Megint hatalmas kedvvel érkeztünk meg a jégpályára és már alig vártam a kezdést. Most kimondottan hosszúnak tűnt a bemelegítés és a jégtisztítás, mert nem tudom mi törtnét velem, már nagyon ki voltam éhezve egy kis jégkorongra. De aztán a szokásos kezdő procedúra után végre bedobta a spori azt a korongot és kezdődhetett a háború!

Az eleje megint egy kis tapogatózással kezdődött, de nem annyira lazán mint az előző meccsen. Nem sokkal a kezdés után kaptunk egy emberelőnyt, amit nagyon elpuskáztunk. Mondhatnám úgy, hogy a volán hozta a megszokott emberelőnyös formát, tehát nem volt egy igazi támadás sem. Ezt elég sok kiállítás követte mindkét oldalon, amúgy kiegyenlítettnek tűnt a kűzdelem, bár ha nem a szívemre hallgatok, akkor kicsit talán Vienna első gólra számítottam, hála Palkovics Krisztiánnak nem lett igazam 1-0. A közönség erre nagyon felélénkült és tényleg kimondottan jó hangulat bontakozott ki pár percre, de aztán folytatódott a meccs eleje óta tartó punnyadás. Mi azért próbálkoztunk és néha össze is jött egy Győzni kell, vagy egy olé amibe aztán bekapcsolódtak az emberek, már aki tudta a szövegeket. Rajtunk kívül amúgy 2 állandó csoport van akik szüntelen próbálkoznak, és így azért mindig van egy alapszurkolás. Ez azért elég kevés, főleg azoknak akik emlékeznek a régi időkre.

A második harmad elég kellemetlen 3-4 elleni játékkal kezdődött, amit aztán sikerült is értékesíteni a Vienna-nak 1-1. Ezután kapott a Volán egy elég hosszú kettős emberelőnyt amit viszont aligha meglepő módon pocsékul játszottak meg, gól sem született belőle. A nagyobb probléma az volt, hogy ez megtörte a játékosokat és a Capitals lélektani fölénybe került ami érezhető is volt mindkét fél játékán. Ezt a hullámvölgyet egy erőteljes feltámadás követett, ami meg is lepett, mert egyik pillanatról a másikra átvettük a kezdeményezést és elég szép helyzeteket dolgoztunk ki. Tetszett a közönségnek is, meg is háláta felélénkült szurkolással. Úgy a harmad felénél Hegyi akaszkodott össze az ellenfél egyik játékosával amiből egy szép kis verekedés alakult ki, amit ha őszinte akarok lenni, Ádám csúfosan elbukott. Akadt még pár helyzetünk, de egyik sem fejeződött be góllal, nem úgy a Vienna részéről, akik harmad legvégén kihasználva a volán figyelmetlenségét átvették a vezetést 1-2.

A záró harmadban egyszerűen jobban játszott az ellenfél, azt viszont értékeltem, hogy nem adtuk fel, és most a multkori meccsel ellentétben, láttam a kűzdeni akarást. Ez tetszett és ezért nem is nagyon keseregtem, mert bíztam az egyenlítésben. Ez sajnos nem következett be, viszont mi kaptunk még egyet 1-3. Az eredményből és a játékból ítélve már sejtettem, hogy el is úszott a meccs. Ezzel a közönség sem volt másként, mert a szurkolás teljesen elcsendesedett és már vissza sem tért a meccs végéig. Azt kell hogy mondjam, a Vienna megérdemelte a 2pontot, viszont a meccs képe alapján nekünk is járt volna legalább 1. Sajnos nem ez alapján osztogatják a pontokat.

Itt jön be, az amiről az előző postomban írtam, a BIZALOM. Úgy mentem ki, hogy győzni fogunk, és úgy jöttem el, hogy kedden győzni fogunk, teszem ezt annak ellenére, hogy az idei szezonban, ez a vereség fájt a legjobban nekem, mert azt hiszem ez előtt a meccs előtt bíztam eddig a legjobban. Ennek ellenére mikor kijöttünk a jégcsarnokból azt mondtam kedden győzünk. Innentől már csak az jár a fejemben. A többi nem érdekel. Nem érdekel az a sok hülye ott a közönség soraiban, akik csak szitkozódni tudnak, nem érdekel már az sem, hogy amikor a játékosok jönnek le egy két ember olyan dolgokat ordibál be, hogy azt inkább le se írom, mert ki kéne tegyem a 18-as karikát. Nem érdekel, de nagyon bánt. Nem megváltoztatni akarom a világot, de sokkal jobb lenne, ha mindenki olyan optimizmussal élne mint Én. Nem hátra kell tekinteni, hanem előre. A keddre kell gondolni. És ha nem kedden, akkor majd utánna, de eljön még a mi időnk. Sosem szabad feladni. Ott kell lenni minden meccsen bízni a feltámadásban és segíteni a csapatnak. Csak azért is Volán! Hajrá Volán! Hajrá Székesfehérvár!