Elég jó hangulatban mentünk ki a meccsre, már az autóban elkezdtük énekelni a szurkolói dalokat. Nagyon vártam már, mert bíztam egy jó játékban. Szokásos rutinon átestünk, énekelve elsétáltunk a kocsitól a jégpályáig, még elszívtunk egy cigit, vettünk innivalót mert ugye a harmadok között a hatalmas sor miatt ez lehetetlen és elfoglaltuk megszokott helyünket. Vártuk a kezdést. Már akkor feltűnt, hogy nincs akkora hangzavar mint szokott, amikor jöttek a játékosok, de rájöttem, mikor hátrapillantottam, hogy kevesebben is jöttek ki mint szoktak, de nem volt vészes, csak akkora volt a külömbség, hogy viszonylag kényelmesen elfértünk.
Az első harmad elejét betudtam először egy kis tapogatózásnak mind két csapat részéről, mert nem kezdtek valami erősen. Az volt a probléma, hogy az első igazi rálövésünkig körülbelül 5percet kellett várni és amíg a Jesenice felélénkült, addig ez rólunk nem volt elmondható. Meg is volt az eredménye, Levi kapott egy kötényt és már 0-1. A játék képe alapján, várható volt, hogy ez nem fogja a Volánt most felpörgetni, sokkal inkább mégjobban eltompította a fiúkat. A közönség már itt sem volt valami élénk, de még volt egy elfogadható szint. A harmad végére nagyon elcsöndesedtek.
A második harmad egy katasztrófa volt véleményem szerint. A csapat nem tudott felállni, nem volt összhang a játékukban és tele volt egyéni hibákkal. Palko és Csicsó sem hozta megközelítőleg sem a formáját, de a 2.sor viszont egyszerűen pocsék volt. A 3.sorra nem volt panaszom, látszott rajuk, hogy akarnak és ez tetszett. Viszont a játék képe egyértelműen az amúgy szintén nem túl jól játszó Jesenice felé billent minden téren. Emberelőnyös játékunk a megszokottnál is jóval gyengébb volt és a támadásink kimerültek abban, hogy belőttük a korongot a kék vonalról és vártuk, hogy történjen valami. Az esetek 90%-ában az ellenfél szerezte meg a pakkot és palánk mellett ki is lőték a harmadból. Mindezt tovább rontották az egyéni hibák. Ekkor jött el egy olyan momentum, amivel én egyáltalán nem értek egyet, és mélységesen elítélem. Ugyanis a szurkolók elkezdték kifütyülni a Volán játékosokat. Ez olyan szinten rossz érzés volt, hogy tulajdonképpen ez vett rá arra, hogy elkezdjem írni ezt a blogot és ha ilyen van, valahol ki tudjam dühöngeni magam. Undorítónak találom amit akkor egynéhány ember csinált. Én elismerem, hogy ebben a szakaszben én sem tudtam tiszta szívből szurkolni, és én is sokat zsörtölődtem, meg mérgelődtem, de meg sem fordult a fejemben, hogy kifütyüljem a saját játékosainkat. Remélem aki ezt tette, meggondolja ezek után, hogy viselkedjen egy Volán meccsen vagy ha nem akkor inkább kerülje el jó messziről a jégpályát.
Az utolsó harmad elején aztán megkaptuk 2.gólunkat is, ami aztán megadta a kegyelemdöfést a közönségnek is és itt abba maradt minden féle szurkolás. Csak a tényleg legkeményebb mag próbálkozott (köztük természetesen mi is :D ). A játék képe csak nem akart változni. Valahogy nem tudta magát összeszedni a csapat egészen 4-5percel a vége előttig. A szépítő gólunk felrázta mind a játékosokat mind a nézőket. A hangulat egyszerre megváltozott. Elkezdett izzani a levegő, hirtelen jó volt a játék és mindenki elkezdett hajtani. Tetszett amit az utolsó pár percben láttam, mert a régi szezon elei Volánra emlékeztetett. Nem sikerült aztán az egyenlítés, szerény véleményem szerint ebben a bíró is jócskán közre játszott, na de mindegy. Vagyis nem az, de ez ellen végképp nem tudunk mit tenni. A játékosok a végén igen csak mérgesek voltak. Főleg Csicsó csalódott arca maradt meg bennem, meg Sofi dühben izzó, mérges, vad tekintete ahogy az ütőjével a palánkra csap.
Hozzá kell még tegyem, hogy csalódtam a szurkolókba mikor kifütyülték a játékosokat, meg az se tetszik, hogy csak akkor megy a szurkolás mikor jól megy a csapatnak. Ez így nem helyes. Ezen változtatni kell. Ilyenor van a legnagyobb szükség arra a 6.emberre a jégen.
A rossz játék és annál is rosszabb sorozat ellenére én bízok a Volánban. Talpra fog állni. Ilyenkor mutatkozik meg egy csapat valódi ereje és ha most ezt megcsinálja és végre vége szakad ennek a szériának, olyan érzés lesz újra nyerni valamit újra látni játszani őket, hogy az egyszerűen leírhatatlan. Már nagyon váram azt a napot és remélem hogy ez a most péntek lesz, de ha nem, akkor sem keseredek el. A legfontosabb, hogy ne veszítsük el az optimizmusunkat és BÍZZUNK!! Ez a MI csapatunk, ez A VOLÁN és ez a MI VÁROSUNK!! Ez Székesfehérvár!!!!! Ez Székesfehérvár!!!!
Na első meccsértékelésnek talán nem annyira gáz, főleg hogy már nem is most volt. Viszont jó hosszú lett. Legközelebb megpróbálom rövidebbre. Pénteken jöjjön mindenki, mutassuk meg, hogy kiállunk a csapatért! Hajrá Volán, Hajrá Székesfehérvár!
Utolsó kommentek