Visszanéztem a felvételt a tegnapi meccsről és egyértelműen kijelenthetem elfogultság nélkül, hogy a második gól át se lépte a gólvonalat. A következő történt ugyanis. Szuper a kapuja jobb szélén helyezkedett el. Az egyik grázi játékos az alapvonalról lőt, Leviről jött ki, majd mégegyszer ugyan ez a játékos kontrázott, ez is visszapattant. Ezután Forsyth ellökte a kaputól. Ekkor érkezett Lange és telibe lőtte kapusunk hónalját. A korong tehát Levente mezében akadt el és végigcsorgott róla jóval a gól vonal elé miközben Ő elesett. Szuper nem direkt igaz, de rátette a lábát és itt állt meg a pakk. Tehát egyértleműen semmi köze nem volt gólhoz. Hogy ezt hogy tudták ennyire benézni Én nem értem. Ilyen tévedést nem lehet megengedni egy ilyen magas ligában mint az EBEL. Mondanám, hogy esetleg lenne értelme az óvásnak, de nem vagyok benne biztos. A helyszínen nem éreztem úgy, hogy emiatt törtek volna meg a játékosok, viszont most, hogy visszanéztem a mérkőzést, kicsit talán van benne valami. Aki teheti nézze meg az egész meccset mégegyszer és döntse el, kiváncsi lennék egy pár véleményre. Az biztos, hogy nagyon feldühödtek a játékosok. Csicsót ennyire idegesnek még sosem láttam. Nem akart nekimenni a vezetőbírónak, de mikor gólt ítélt, a vonalbíró egyértelműen védő széndékkal ált Ocskay és a spori közé. Szerintem egy kicsit félre értette a helyzetet, de tény, nagyon nagyon felhúzta magát és joggal. Biztos vagyok benne, hogy ez a szituáci rányomta a bélyegét a játékunkra. A kérdés csak az, hogy mennyire.
A második "nem" gól
2008.12.24. 14:49 Rex
1 komment
Címkék: graz alba volán ebel csicsó
A bejegyzés trackback címe:
https://albavolanesen.blog.hu/api/trackback/id/tr51840018
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
jutti87 · http://albavolanesen.blog.hu/ 2008.12.24. 14:56:36
Hát gratulálok mindegyik játékvezetőnek, aki azon meccsen jelen volt. Már én is említettem h miért van 3 bíró, ha meg sem hallgatják egymást. Voltunk már ilyen helyzetben, mikor a vezető bíró, csak ennyit reagált a társai szavára, hogy nem érdekel!
sztem igenis padlóra küldte a játékosokat ez az ítélet.
Fel a fejjel srácok, kitartás!
Hajrá Volán!
sztem igenis padlóra küldte a játékosokat ez az ítélet.
Fel a fejjel srácok, kitartás!
Hajrá Volán!
Utolsó kommentek